Lapok a cukorgyárakat befogadó településekről
Linkek a témában:
A világ legnagyobb biogázelőállító fermentorát építi a Kaposvári Cukorgyár (2011.10.05.)
Naponta 75 ezer köbméter biogázt termelnek majd itt. Az 1 milliárd forintos beruházást az Új Széchenyi Terv támogatta, több mint 500 millió forintos támogatást kaptak erre a projektre.
A tartálynak több mint 16 ezer köbméter az űrtartalma. Így az eddigi fermentorokkal együtt a gázigényének kétharmadát ki tudja váltani az ország egyetlen cukorgyára.
Ez jelentősen csökkenti majd a költségeket - mondja a Magyar Cukor Zrt. vezérigazgató-helyettese. A cukor árának csökkenését, azonban nem garantálják, ugyanis a piaci viszonyok kiszámíthatatlanok - teszi hozzá Hájos László. - A versenyképességünk növelésével valamelyest határt tudunk szabni a cukor árának, de nem lehet elfelejteni, hogy Magyarországon 27 %-os a cukor áfája míg Ausztriában 10% - mondja a vezérigazgató-helyettes.
A költségek további csökkentése érdekében gáztisztítót is terveznek. Nemsokára a városi fürdő fűtését is innen biztosítják. A tervek szerint az idén egy millió tonnányi cukorrépát dolgoznak fel. Ezt a mennyiséget 5 ezer kamionnal és 500, húsz vagonból álló szerelvénnyel szállítják a gyárba. A kampány már elkezdődött.
_____________________________________________________________________________________________________________________________________
Hájos László, a Magyar Cukor (MC) Zrt. vezérigazgató-helyettese, a Biogáz Fejlesztő Kft. ügyvezetője hétfőn Kaposváron, a projekt ünnepélyes nyitórendezvényén elmondta: az elmúlt években szerzett tapasztalatok alapján megépülő 16 ezer köbméteres erjesztő tartályban naponta 75 ezer köbméter biogázt termelnek majd. A meglévő két - egyenként 13 ezer köbméteres - fermentorral együtt a 2012-es kampányban ezzel már energiaigényük kétharmadát ki tudják váltani saját elállítású gázzal, jelentősen csökkentve ezzel az energiafelhasználás költségeit.
Az ország egyetlen cukorgyárában megkezdett fejlesztés folytatásaként induló beruházás eredményeként nemcsak a kampányidőszakban állítanak majd elő biogázt a cukorrépa-feldolgozása során keletkezett melléktermékből, hanem egyéb alapanyagokból - például melaszból és korpából - az év további részében is.
A keletkező gázmennyiség a kampányidőszakban csaknem teljes egészében kiváltja a cukorgyár tulajdonában lévő erőmű alternatív tüzelésű kazánjainak földgázfelhasználását, az azon kívül megtermelt 6,6 millió köbméter biogázt a cukorgyár melaszszárító-állomása és központi fűtési rendszere, valamint a kaposvári városi fürdő használja fel.
A szeptember elején indult kampány során a tervek szerint egymillió tonna cukorrépát dolgoznak fel Kaposváron. A gyártás során évente keletkező több mint 200 ezer tonna, melléktermékként keletkező répaszeletet biogáz előállításához használják fel.
A kaposvári üzem szakemberei az átalakuló állattartási szokások és az egyre drágább energiaárak hatására négy éve kezdtek az egyedülálló vállalkozásba, amelynek célja, hogy a kampányidőszak alatt felgyülemlett répaszeletek újrahasznosításával a cukorgyártást középtávon - 3-6 éven belül - külső energiaforrások bevonása nélkül, a mezőgazdasági és feldolgozási melléktermékekre építve energetikailag önellátóvá tegyék.
Hájos László közlése szerint a költségcsökkentő fejlesztések nem garantálják a cukor árának csökkenését, ugyanis a piaci viszonyok kiszámíthatatlanok. Versenyképességük növelésével valamelyest határt tudnak szabni a cukor árának, de figyelembe kell venni, hogy Magyarországon 27 százalékos a cukor áfája, míg Ausztriában ez csak 10 százalék - tette hozzá magyarázatként.
bzsó \ gpp
MTI 2011. október 10., hétfő 16:33
7 milliárdos fejlesztés a kaposvári cukorgyárban 2011.04.30.)
Hájos Lászlónak, a gyár vezérigazgató-helyettesének tájékoztatása szerint a finomító a kaposvári répacukorgyárban mintegy egymilliárd forintból épül meg. Magyarország egyetlen cukorgyára a következő években ezzel együtt hétmilliárd forintot költ fejlesztésre.
A nyerscukor-finomítón kívül folyamatban van a gyár csaknem kétmilliárd forint összértékű biogáz-programja, amellyel a terveik szerint 2013-ra a cukorgyártás energiaigényét teljes mértékben saját előállítású biogázból fedezik - mondta a vezérigazgató-helyettes.
További két-két milliárd forintot tesz ki az új, 60 ezer tonna kapacitású cukorsiló és egy cukorcsomagoló megépítése.
Meghatározás
Étkezési cukorként (szacharóz) a cukorrépából előállított répacukrot vagy a cukornádból előállított nádcukrot ismerhetjük. Ezekből több termék készül, például a kristálycukor, porcukor, kockacukor, illetve különböző édességek tartalmazhatják. Európában ennek előállítása a legolcsóbb, ezért ez a legelterjedtebb.(wikipedia) Az oldalon megismerheted hogyan lesz a sáros répából csillógó kristálycukor